速報APP / 約會交友 / Szerelem teszt születési dátum alapján

Szerelem teszt születési dátum alapján

價格:免費

更新日期:2019-04-02

檔案大小:2.9M

目前版本:1.1

版本需求:Android 4.0 以上版本

官方網站:https://www.szerelemguru.com/

Email:info@szerelemguru.com

Szerelem teszt születési dátum alapján(圖1)-速報App

Szerelem Guru

Leírás:

A "szerelemguru" ötlete 2012 környékén jött létre és valósult meg.

Abból az élményből származik, amit látott addig megnyilvánulni a világban; miszerint: az emberek összejönnek, és egyszer csak megfogalmazódik bennük, hogy nem illenek össze, és szakítanak vagy válnak. Ebben az lehet a rossz, hogy ha előtte egy-két gyereket is összehoznak, és úgy mondanak fel egymásnak. A gyerekek élete megpecsételődik, egy csonka, apa vagy anya nélküli kiskorúságban.

Így, hát körültekintő kutatásokat végzett, személyes tapasztalatokat halmozott fel és számtalan próbatételek során ment keresztül, hogy valódi guruvá válhasson. Sokak meggyőződése, hogy számításainak minden egyes eredménye helyt álló, közel áll a valósághoz és elfogulatlan.

Az eredmény kiszámításában, több száz éves múlttal rendelkező, gyakorlatban is alkalmazható elméletek kerülnek felhasználásra, következésképpen; megalapozottaknak és megbízhatóaknak tekinthetőek.

Szerelem teszt születési dátum alapján(圖2)-速報App

Ettől függetlenül úgy gondolja, hogy ha egy kapcsolat nem jó, akkor azt érdemes kijavítani előbb, és csak az erős nézeteltérést követően fontolgatni a szakítást vagy a válást.

Fontos kitétel

A "szerelem teszt születési dátum alapján" nem állja meg a helyét, mivel a szerelem másról szól. Ebben a tesztben arról van szó, hogy a párkapcsolaton belül hosszútávon mennyire fér meg egymással a két személy, ami túlmutat a szex iránt érzett vágyon. Az oldalt így talán könnyebb megtalálni, ezért lett ill. van jelenleg ezzel a fejléccímmel.

Második fontos dolog

Az embernek még számos tulajdonságait meghatározó tényezője van, többek között az, hogy a társadalomban ő milyen, szociális és kulturális közegből származik, továbbá, hogy milyen a külseje meg a kora, stb.

Ezért ez az említett végeredmény csak egy kiindulópont, ami NEM tartalmazza azt, hogy a két személy milyen tevékenységgel foglalkozik, milyen szokásokkal rendelkezik, amelyek lehetnek a közös nevezőhöz tartozó dolgok, ami nagymértékben tovább színezheti azt, hogy miként fér meg egymással a két személy.

Szerelem teszt születési dátum alapján(圖3)-速報App

Harmadik fontos dolog

Egy másik meghatározó tényező az aszcendens, de mivel sokan nem tudják, hogy milyen időpontban születtek, azért ez kimaradt ebből a kalkulátorból.

Működésének leírása

Az évet, a hónapot és a napot megadva; a Számol gombot lenyomva, ez a program a 3 tudás-ág: a nyugati asztrológia állatövi jegyének; a kínai zodiákusnak; és a számmisztikus életútszámnak a kompatibilitási táblázatát veszi alapul és adja össze, amiből egy átlagot von.

Ez a számítási módszer kiegészült a 4. megfeleltetéssel, a biortimussal 2017.08.11.-én.

Értelmezés:

Szerelem teszt születési dátum alapján(圖4)-速報App

Az eredmény egy két-számjegyű szám, százalék alakjában. Minél jobban közelít ez a szám a 100%-hoz, annál könnyebben jön ki a két személy. Vagyis az erőfeszítésnek a mértéke, hogy a kapcsolat létrejöjjön és fennmaradjon fordítottan arányos ezzel a számmal.

A szerelem guruja szolgáltatásainak igénybevételéhez és használatához nem szükséges regisztrálni, és a betáplált adatokat sem rögzíti!

Figyelem! Annak dacára, hogy az oldal összeállítója meglehetősen határozott meggyőződése van az ezen az oldalon közzétett program számítási eredményének hitelességéről, nem vállal semmilyen felelősséget, akármilyen rossz egyénileg és/vagy párosan hozott döntésért vagy döntésekért és azok meghozatalából keletkező egy vagy több kárért, legyen az lelki vagy anyagi, amely ennek az eredménynek felhasználásával kapcsolatba hozható.

Szerelem teszt születési dátum alapján(圖5)-速報App